Caesar és Kleopátra

 Gaius Julius Ceasar (Cirián Hinds)
Caesar Egyiptomba érkezésével egy olyan történet vette kezdetét, mely bonyolultságával és romantikus szálaival jelentősen befolyásolta az utókor Kleopátráról alkotott képét.
Megismerkedésükkor Caesar már elmúlt 50 éves, Kleopátra pedig csak 21 volt. A római vezért és hőst  intenzív szerelmi élete hírhedté tette. A politikai életben is nagyon vonzó, kellemes férfiként tartották számon emellett bizonyos szempontból veszélyes férfi hírében állt, de ettől csak még vonzóbb lett. Nagy akaraterővel rendelkezett, másképp képtelen lett volna 8 évet megszakítás nélkül eltölteni a barátságtalan Galliában csak azért, hogy presztízsből megszerezze a mai Franciaország egész területét. Képzeljük el a római konzult és imperátort akinek hatalmas fizikai bátorsága volt, maga is jócskán kivette a részét a harcokból, képes volt gyorsan megoldani veszélyes helyzeteket és akiben katonái éveken keresztül bízni tudtak, és aki képes lenyűgözni még Egyiptom királynőjét is!
Kleopátra az elején tisztán politikai érdekből akarta meghódítani Caesart, de valószínűleg nőként sem idegenkedett tőle. Hogy célját elérje kieszelt egy tervet.
A római hadvezér megérkezése pillanatában Kleopátra száműzetése miatt nem Alexandriában volt, hanem Plesztínában zsoldos katonáival. Tudta, hogy el kell jutnia a testőrök által védett római parancsnokhoz az alexandriai királyi palotába ahol Caesar berendezte a  főhadiszállást. Sokféle történet kering, hogy hogyan sikerült kiviteleznie a tervét.
Egy hibás fordítás miatt elterjedt, hogy a tréfás kedvű királynő egy szőnyegbe burkolózott, amit egy barátja, a szicíliai Apollodórosz a vállára vetett, és besétált vele a palotába. Caesar nagyot nézett, amikor a szőnyegből előgurult Egyiptom királynője.A valós történet Plutarkhoszé.
Kleopátra valójában ágyneműtartó zsákba bújt bele, melyet valóban a szicíliai Apollodórosz legkedvesebb segítője vitt, de nem azért, hogy Caesart meglepje (ő ugyanis pontosan tudott érkezéséről), hanem azért, hogy ellenségei (leginkább Potheinosz) figyelmét kijátssza. A polgárháborúban álló város palotájában a testőrség szigorúan őrizte Caesart. Lehetetlen lett volna egy mégoly pajkos királynőnek is zsákbamacskát játszania vele. A történet azonban annyira romantikus, hogy a szépirodalmi művekből és a filmekből valószínűleg nem bírták kihagyni -bár, szerintem ezzel nincs semmi gond-.
Valószínűleg két dolog is imponált Caesarnak. Egyrészt az az övéhez közelálló hatalmas merészség, másrészt a fiatal dölyfös, kihívó, erotikus kisugárzású nő aki mindenkivel érezteti tudja, hogy felette áll mindenkinek és ezzel bizonyítja isteni származását. Ezt a hatást semmi sem bizonyítja jobban hogy pontosan 9 hónap múlva megszületett a kisfiuk Kaiszarion/Caesarion (kis Caesar) akit apjáról neveztek el. Caesarnak nem volt fiú leszármazottja ezért boldogan elismert fiának a kisfiút ami nagy haragot váltott ki az országában és a családjánál, mert nem feledjük, hogy volt felesége (Calpurnia) Kleopátrával folytatott viszony mellett.

Kleopátra mindenben Caesarra támaszkodott. Sokat tanult tőle az uralkodásról és hitt személyes kapcsolatuk erejében. De a diktátornak nem sikerült biztos alapokra helyeznie kormányzati reformjait, és ennek kapcsán meghatározni a fáraónő helyét az állam szerkezetén belül. Hirtelen bekövetkezett brutális halálával Kleopátra teljesen magára maradt. Caesar meggyilkolása után Rómában kitört a polgárháború és ezzel Kleopátra is veszélybe került. Kizártnak tűnt, hogy nőként egyedül uralkodjon, vagyis szükség volt férfi társuralkodóra. Kaiszár fia felvette a XV. Ptolemaiosz nevet és együtt kezdtek uralkodni.


Egy érdekesség. Caesarnak epilepsziája volt és ezt a környezetében élők közül nagyon kevesen tudták róla.